Döntöttek a szavazók
A budapesti kiselefánt az Asha nevet kapta
Döntöttek a szavazók: Asha lett a Bálint-napon született budapesti kiselefánt neve, amely hétfőn fogadta első látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
2013.02.25 17:42MTIAshát és anyukáját becslések szerint csaknem négyszáz látogató tekintette meg elsőként hétfőn 13 és 15 óra között az állatkertben. Az elefántnézés zökkenőmentesen zajlott, a másfél hetes borjú nagyon jól tűrte első vendégeit - mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az MTI-nek.
Asha bemutatta szinte összes tudományát: sétált anyjával, szopott, nézelődött, sőt, amikor lefeküdt, anyja szénával még be is takargatta. A látogatók, akiket 20 fős csoportokban engedtek be, betartották a gondozók látogatásra vonatkozó kéréseit: nem fotóztak vakuval és hangoskodással sem zavarták az állatokat - fűzte hozzá a szóvivő.
Csütörtökön hirdette meg az intézmény a szavazást az elefántbébi nevére: a hat lehetőségre több mint 200 ezer szavazat érkezett. Az állatkert honlapján, valamint a szavazásban részt vevő partnerek online felületein a legtöbb szavazó az Asha névre voksolt, így mától hivatalosan is így hívják a kicsit.
Az Indiában elterjedt, szanszkrit eredetű név reményt jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


