Beruházások: a 2000-es szinten
MSZP: a gazdaságpolitika csak eszköz, a cél a munkahelyteremtés
Az MSZP szerint érdemi gazdasági fordulat nélkül nem lehet megváltoztatni a jelenlegi rossz gazdasági környezetet. Tukacs István hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP szerint a gazdaságpolitika csak eszköz, a cél a munkahelyteremtés.
2013.02.25 13:42MTIA gazdasági bizottság szocialista tagja úgy fogalmazott: a magyar gazdaság a 2006-os, a fogyasztás a 2003-as a beruházások pedig a 2000-es szinten vannak, vagyis a Matolcsy-féle gazdaságpolitika megbukott. Kiderült ugyanis, hogy attól nem lesz nagyobb a fogyasztás, ha több marad az emberek zsebében, ahogyan az uniós pénzektől sem jutott előrébb az ország, azonban mindezek ellensúlyozására a kormány túladóztatja az embereket - tette hozzá.
Az MSZP ezzel szemben, ha 2014-től kormányra kerülne, akkor a magyar államba és a törvényhozásba vetett bizalom visszaállításán dolgozna; többkulcsos, progresszív adórendszert vezetne be és megadóztatná a tőkejövedelmeket. A megnövekedett bevételekből, valamint az uniós forrásokból a vállalkozásokat támogatná a munkahelyteremtés érdekében - hangzott el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


