VM, 7,8 milliárd
Lehet pályázni az agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozására
A mezőgazdasági termelők péntektől 7,8 milliárd forintra pályázhatnak tevékenységük diverzifikálásához, vagyis az agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
2013.02.15 11:23MTIA közlemény szerint azok a pályázók kaphatnak támogatást, akik éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró - körülbelül 600 millió forint -, illetve 2011-ben a bruttó árbevételük több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott.
A támogatási kérelmeket a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. július 2-ig lehet elektronikusan benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
Pályázatot az 5000-nél kevesebb lakosú, vagy 100 fő/négyzetkilométernél alacsonyabb népsűrűségű településeken élő, működő őstermelők, illetve mezőgazdasági tevékenységet folytató mikrovállalkozások adhatnak be. A hozzájárulás mértéke 60 százalék, hátrányos helyzetű településeken 65 százalék; egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat.
A támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból élők egyéb jövedelemtermelő, gazdálkodói és szolgáltató tevékenységeit, továbbá támogassa a helyben előállított termékek piacra vitelét - hangsúlyozza a VM.
Támogatást lehet kérni többek között könnyűipari fejlesztésekre, új technológiák bemutatására, mintaprojektek létrehozására, kézműves, szabadidős vagy megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó tevékenységekre, szakértői, műszaki és kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére.
Az intézkedés a szaktárca szerint hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását.
A VM hozzáfűzi: a mezőgazdasági üzemek mellett kialakuló alternatív tevékenységek ellensúlyozzák a mezőgazdasági termelésből származó bevételek ingadozásait, valamint hasznosítják a szezonálisan rendelkezésre álló munkaerőt. A vidéki területeken ma is megtalálható értékes, élő kézműves hagyományok a régió munkalehetőségeinek, valamint egyedi arculatának megőrzésében egyaránt fontos szerepet játszanak - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


