Országgyűlés
Folytatódik az alaptörvény módosításának tárgyalása
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők várhatóan nem fogadnak el jelentősebb törvényjavaslatot, ugyanakkor az LMP képviselőcsoportjának megszűnése miatt új jegyzőt és bizottsági elnököt, valamint tagokat is választaniuk kell.
2013.02.24 14:39MTIA Ház hétfőn 13 órakor megemlékezéssel kezdi munkáját a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából. Az ülés ezután a szokott menetrend szerint folytatódhat, a napirend előtti felszólalásokat az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések és a kérdések követik.
A parlamentnek határozathozatalai előtt új jegyzőt, később pedig bizottsági tisztségviselőket, tagokat kell választania az LMP-frakció felbomlása miatt. A házbizottság csütörtöki ülésén erről nem sikerült megegyezniük a képviselőcsoportoknak, így Kövér László házelnök tesz javaslatot a személyi kérdésekben.
A szavazások alatt várhatóan kétoldalú egyezményeket fogadnak el a képviselők, több más előterjesztés, így például a választókerületek területi beosztását megváltoztató indítvány esetében csak módosító javaslatokról döntenek.
Ugyancsak hétfőn, de várhatóan már csak az esti órákban kezdődhet részletes vita az alaptörvény negyedik módosításáról és az igazságügyben dolgozók nyugdíjkorhatáráról. A médiatörvény kormány által javasolt módosításának általános vitájában szó eshet arról, hogy az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezheti ki a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett.
Kedden a határon túli magyarokra vonatkozó feladatokról szóló beszámolót tárgyalhatja a Ház, amelyben a kormány a Magyar Állandó Értekezleten meghatározott beszámolási kötelezettségének tesz eleget. Az ülésnap további részében a szociális közműszolgáltatás kialakításáról eshet szó, fideszes képviselők indítványukban azt kezdeményezik, hogy a lakossági fogyasztókat 60 napos számlatartozás után továbbra is ki lehessen kapcsolni az áram- vagy a gázszolgáltatásból, kötbértartozás esetén viszont csak akkor, ha a szolgáltató polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett.
A jövő heti utolsó napirendi pont a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottság jelentése lesz, amelyben a testület arra a megállapításra jutott, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormányokat, illetve az ágazatért felelős minisztereket politikai felelősség terheli a történtekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06