Gyorselemzés

Miért éppen Pontát hívta meg az MSZP?

A Magyar Szocialista Párt szemmel láthatólag még a Fidesz csökkenő népszerűsége közepette is képes olyan hibákat elkövetni, amitől az ember az agyát dobja hanyatt. Most például meghívták március 9-én tartott kongresszusukra a román miniszterelnököt, Victor Pontát. Hogy miért rossz lépés ez az MSZP-nek? Gyorselemzésünkből mindjárt kiderül.

2013.02.22 08:28ma.hu
Victor Ponta román miniszterelnök Bukarestben 2013. február 11-én - MTI fotó

Önmagában azzal semmiféle probléma nem lenne, ha egy párt elnöke az azonos pártcsaládból - mindketten szocialisták - jövő szomszédos ország miniszterelnökét meghívná saját rendezvényükre. EU-s tagországok révén a kapcsolatok ápolása fontos dolog, aminek pozitív üzenete is lehetne. Victor Ponta esetében azonban más a helyzet, és nemcsak az elmúlt hetek székely zászlós botrányai miatt, bár kétségtelenül ez is rontja az összképet.

Emlékezetes ugyanis, hogy a székely zászlók kitűzéséből kisebb diplomáciai bonyodalom keveredett Magyarország és Románia között, amit a román kormányfő úgy oldott meg, hogy nagyvonalúnak tűnő gesztussal megalázta a magyar kormányt. Hogy miért beszélünk csak "nagyvonalúnak tűnő" gesztusról? Többek között azért, mert Ponta Romániában éppen a magyar kisebbséggel szembeni kijelentésekkel, a román nacionalizmus erősítésével próbálja saját népszerűségét növelni, amire jó példa volt a kisebbségi jelképek használatának korlátozása. Az MSZP tehát Ponta meghívásával sértheti a magyar kisebbségek - akiknek egy része ráadásul 2014-ben magyarországi választó lesz - érzékenységét.

És ez még mindig csak a kisebb probléma. A nagyobb, hogy Ponta Romániában egészen hasonló politikát folytat, mint ami miatt az MSZP joggal vádolja Orbán Viktort: konkrétan a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontására gondolunk. Victor Ponta a bírósági reformmal, az Alkotmánybíróság ellen intézett támadással, a román köztévé elfoglalásával, a "Nép ügyvédjének" nevezett ombudsman leváltásával pontosan olyan gátlástalanul érvényesíti saját akaratát, ahogyan a Fidesz-KDNP teszi. Az MSZP tehát Ponta meghívásával implicit módon azt üzeni: ezekkel az ügyekkel - amelyek ellen hangosan tiltakoznak Magyarországon - nincsen probléma, ha a baloldal csinálja.

Egyetlen módon mentheti meg az MSZP saját becsületét: ha a román kormányfő március 9-én olyan bejelentést tesz Magyarországon, amely engedményeket ad a Romániában élő magyar kisebbségeknek. Ennek lenne értelme, és az üzenete a fentiekkel szemben az lenne, hogy Mesterházy Attila képes még ellenzékből is eredményeket elérni a határon túli magyarok érdekében. Amennyiben ez elmarad, Ponta meghívása csak egy kínos gesztus lesz az MSZP részéről, amely fölöslegesen ad támadási felületet politikai ellenfelei számára. Elképzelhető, hogy a magyar szocialisták tisztában vannak vele, hogy mit tesznek, és valóban lesznek engedmények, de jelenleg ebből semmi nem látszik. Csak az, hogy az MSZP-nek nem kínos Victor Ponta politikája. Pedig szerintünk az.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.