Romániában
Ponta szerint 2013 a stabilitás éve lesz
Romániát ma stabil országként ítélik meg, és ezt a státusát idén meg kell erősítenie.
2013.02.05 10:44MTIA bukaresti parlamentben megkezdődött a 2013-as állami költségvetés plenáris vitája. A kormányfő beszédében kiemelte, hogy kormánya a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé, amelyet előzetesen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is egyeztetett.
Ponta szerint a román büdzsében van fedezet a - 2010-es lefaragások előtti szintre - kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. "Van azonban egy határozott ígéretünk az adókulcs megtartásáról, amit a liberális partnereinknek tettünk, amely megalapozta a Szociálliberális Szövetség (USL) megalakulását, és a továbbiakban is ehhez tartjuk magunkat" - mondta Victor Ponta.
Hozzátette, a büdzsé tervezetében több pénzt irányoztak elő gazdaságfejlesztésre, de nem közvetlen beruházásokra, amiből szerinte sok esetben csak a politikai klientúra gazdagodott, hanem olyan projektekre, amelyek európai uniós támogatások felhasználására alapoznak. A román állami költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon. Az idén a bukaresti kormány 2,15 százalékos deficittel számol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06