Maliba mennek
Megkezdődött a magyar katonák felkészítése
Már zajlik a Magyar Honvédség Maliba küldendő katonáinak felkészítése, a magyar műveleti terv a végső közjogi jóváhagyásra, a kormány felhatalmazására vár.
2013.02.21 19:49MTICsabianszki Viktor, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség mérnök alezredese elmondta: a nemzetközi kiképző műveleti tervet hétfőn hagyta jóvá az Európai Tanács. Az ehhez illeszkedő magyar műveleti tervet már elkészítették, az már csak a kormány jóváhagyására vár, amely megadja a felhatalmazást ahhoz, hogy a magyar katonák részt vegyenek a nyugat-afrikai országban zajló hadműveletben.
Az alezredes elmondta, hogy az Európai Unió (EU) Mali kiképző missziójába küldendő magyar katonai csoport összeállításánál szerencsés helyzetben voltak, mert a Magyar Honvédség legtöbb katonája már rendelkezik műveleti tapasztalattal. Ettől függetlenül minden művelet előtt minden katonának külön, az adott feladatokra specializált felkészítést kell kapnia.
Csabianszki Viktor kiemelte, hogy a fizikai követelményeknek minden pillanatban meg kell tudniuk felelni, ezért a katonáknak minden évben egészségügyi állapotfelmérésen és szűrővizsgálatokon kell részt venniük. Ezzel együtt viszont az egyes műveletek előtt újabb egészségügyi szűrésen és felkészítésen kell átesniük. Mivel Mali trópusi ország, a magyar katonák hosszú időt igénylő immunizációs felkészítésére van szükség, megkapják az adott térségben szükséges védőoltásokat is - tette hozzá.
Mindezek mellett végigvezetik számukra az adott konfliktust a történelmi gyökerétől egészen napjainkig, részletes ismertetést kapnak a célország minden tudnivalójáról, a nemzetiségről, az államiságról, a kultúráról, a vallásról, földrajzról, kiemelten érintve a nemzetközi jog, azon belül is a hadijog területét. Mint az alezredes kiemelte, mielőtt egy katona idegen földre tenné a lábát, tudnia kell, milyen joghatóság alatt tevékenykedik.
Csabianszki Viktor elmondta, hogy az Európai Unió kiképző missziójának központja Mali fővárosában, Bamakóban található, de maga a kiképzés egy onnan 25-30 kilométerre lévő városban lesz. A művelet francia vezetésű, de abban szinte az unió teljes egésze megmozdul. Az egészségügy területén például a magyar katonák osztrák és német kiképzőkkel dolgoznak együtt.
Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terrorista csoportok központjává váljon a térségben.
Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta. Február 6-án Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban jelentette be, hogy nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett négyezret, és kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog megkezdődni.
Francois Hollande államfő az aznapi kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás. Hende Csaba honvédelmi miniszter egy hete sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az EU mali missziójához.
A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló csoport március környékén utazhat Maliba. Ennek kapcsán Csabianszki Viktor azt mondta: összekötő tisztünket a kormánydöntést követően olyan hamar küldik, amilyen hamar csak lehet. Az állomány többi tagja márciusban indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


