Fővárosi Közgyűlés
Mégsem tárgyalják a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot
A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén.
2013.02.21 17:02MTISzűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója jelezte: a közterület átnevezését a II. kerületi önkormányzat kezdeményezte. Az előterjesztést Tarlós István visszavonja, és tovább tájékozódik a kérdéskörben - tette hozzá.
A testülethez benyújtott javaslat arra a törvénymódosításra hivatkozik, amely szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
Az azóta elfogadott törvényjavaslat indoklása alapján ilyen személynek tekintik Frankel Leót is, ezért a főváros visszaállította volna a II. kerületi közterület nevét Zsigmond király útra.
Frankel Leó politikus, a korai szocialista mozgalom egyik vezetője volt, részt vett az 1871. március 18-i felkelésben, majd a Párizsi Kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának tagjává, később annak vezetőjévé választották.
A bukás után Londonba menekült, ahol az I. Internacionálé Főtanácsának tagja lett, s részt vett a II. Internacionálé megalakításának előkészítésében is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


