Székelyzászló-ügy
A Jobbik kitűzte a székely zászlót az V. kerületi polgármesteri hivatalra
Kitűzte a székely zászlót az V. kerületi polgármesteri hivatal Erzsébet téri épületére a Jobbik budapesti elnöke szerdán.
2013.02.20 16:27MTISzilágyi György a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Rogán Antal hazudott, amikor arra hivatkozva utasította el a zászló kitűzéséről szóló jobbikos javaslatot, hogy nincs hely az épület homlokzatán.
Emlékeztetett: az V. kerületi képviselő-testület legutóbbi ülésén a Jobbik helyi képviselője kezdeményezte a székely zászló kitűzését a hivatal épületére az erdélyi magyarsággal való szolidaritás kifejezésének jeleként. Szilágyi György tájékoztatása szerint a kérelmet Rogán Antal fideszes polgármester és a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azzal a hivatkozással utasította el, hogy nincsen hely a zászló számára az épület homlokzatán.
A Jobbik budapesti elnöke szerdán ugyanakkor rámutatott: az Erzsébet téri épületen négy zászlótartó rúd van, amelyekből csak háromban van zászló: az V. kerületé, a magyar nemzeti és az európai uniós. A negyedik zászlótartó Szilágyi György tájékoztatása szerint már a jobbikos javaslat benyújtásakor is üres volt.
Úgy fogalmazott: Rogán Antal elutasítását követően a következő testületi ülésen - március 14-én - lehet újra megtárgyalni a Jobbik javaslatát, azonban az erdélyi magyaroknak "nem egy hónap múlva, hanem most van szükségük a kiállásra".
A sajtótájékoztató végeztével Szilágyi György bement a polgármesteri hivatal épületébe és az egyik első emeleti iroda ablakán kihajolva helyezte el az üresen álló zászlótartóba a székely zászlót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


