Székelyzászló-ügy
Németh: magyar-román egyeztetések lesznek
Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával.
2013.02.19 08:44MTIErről is beszélt Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában A székely zászlók ügyét - főleg a román médiában - kísérő "hisztérikus megnyilvánulásoknak" az elkerülésére "lépések történtek" – mondta Németh Zsolt.
Magyarország megpróbál egyeztetni a székely zászló kérdésén túl más, hasonlóan érzékeny kérdésekről is - mint például a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye -, továbbá igyekszik visszatérni azokra a kérdésekre, amelyek "az elmúlt években nagyon meghatározó módon és pozitívan formálták a magyar-román viszonyt, mint például a közös infrastruktúra-fejlesztés” – tette hozzá a külügyi államtitkár.
Tavaly többször váltott ki tiltakozást és okozott feszültséget, hogy a Marosvásárhely Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen hátrányos megkülönböztetés éri az egyetemre jelentkező, ott tanuló és oktató magyar anyanyelvűeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


