Egyetemisták, oktatók, képzőművészek
Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen
Művészeti egyetemisták, oktatók és képzőművészek tiltakoztak flashmobbal a Szabad Művészek csoport szervezésében kedden a Műcsarnok előtt az ellen, hogy a nemzeti kortárs kiállítóhely tulajdonjoga egy törvénymódosítási javaslat szerint az államtól a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülne.
2013.02.19 11:26MTIMintegy hatvan művészeti egyetemista, oktató, galerista, kurátor és képzőművész - mások mellett Borsos János, Nemes Csaba és Pacsika Rudolf - húzott kordonszalagokat Einstand és Lenyúlás feliratokkal a Műcsarnok köré az ellen tiltakozva, hogy az MMA-ról szóló törvényhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma által benyújtott módosító javaslat szerint a Műcsarnok épülete a magyar államtól - elidegenítési és terhelési jog nélkül - az MMA tulajdonába kerülne.
A flashmob aktualitását az adja, hogy tegnap az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága általános vitára alkalmasnak találta az indítványt, amelyet ráadásul elfogadása esetén csak kétharmaddal lehetne megváltoztatni - mondta el az MTI-nek Pacsika Márton, a megmozdulást szervező Szabad Művészek csoport tagja.
A művészeti egyetemi hallgató hozzátette, hogy az elmúlt húsz évben is előfordultak problematikus igazgatói kinevezések a Műcsarnok élére, de más az, ha az épület tulajdonjogáról mond le a magyar állam. Ráadásul nem tudni még, hogy az MMA egyetértési, esetleg kinevezési jogot is kap-e az intézményt működtető Műcsarnok Nonprofit Kft.-ben, "különösen az után, hogy L. Simon László kultúráért felelő államtitkár, aki köztudottan ellenezte ezeket a folyamatokat, most távozásra kényszerül" - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


