Országgyűlés
Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosításáról szóló indítványt
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény módosítására vonatkozó indítványát.
2013.02.15 17:03MTIAz Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára. Az előterjesztés kizárja a médiahatóság és a médiatanács elnökének újbóli kinevezését.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata alapján a miniszterelnöknek a jövőben ki kellene kérnie a Közszolgálati Testület, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, a hírközlési és médiatartalom-szolgáltatók, a műsorterjesztők, továbbá az újságírók országos - legalább öt éve működő - szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó szervezeteinek javaslatát, mielőtt megnevezi jelöltjét a médiahatóság élére.
Az említett szervezetek az általuk javasolt jelölt nevét akkor tehetik közzé, ha ő ehhez hozzájárult. A miniszterelnök a személyi javaslatok után dönthet a jelöltjéről, míg a kinevezési jog az államfőt illetné meg ezután. Az indoklás szerint a köztársasági elnök politikailag semleges közjogi szerepe egyértelműbbé teszi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének függetlenségét.
Szintén a függetlenség garanciájaként említi az indítvány, hogy az NMHH és a médiatanács elnökét kilencéves mandátumának lejárta után nem lehet újraválasztani, illetve újból kinevezni. A médiatanács-tagok újraválasztását viszont megengedi a javaslat, ha megbízatásuk nem összeférhetetlenségi okból, felmentéssel vagy kizárással szűnt meg.
Nemcsak a kinevezés módja változik, hanem szigorodnak azok a követelmények is, amelyek szükségesek az NMHH és a médiatanács elnöki tisztségének betöltéséhez.
A jövőben csak azt lehetne kinevezni, akinek felsőfokú jogi, társadalomtudományi vagy közgazdasági végzettsége van, és legalább tízéves gyakorlatot szerzett médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletében, illetve a hírközlési felügyeletnél, vagy elismert tudományos fokozattal, illetve legalább tízéves oktatói gyakorlattal rendelkezik a médiatudomány területén.
Változhat a médiaalkotmány is. A tájékoztatási tevékenységet végző televíziók és rádiók a jelenlegi szabályozás alapján kötelesek hírműsoraikban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a meghatározott eseményekről.
Navracsics Tibor javaslata - az Európa Tanács véleményére hivatkozva - e követelmények közül csak a kiegyensúlyozottságot javasolja fenntartani, mondván, hogy ez a bírói gyakorlat szerint olyan átfogó kategória, amely az említett elemeket is magában foglalja.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a javaslatot az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként nyújtották be. A kihirdetését követően hatályba lépő törvényjavaslatról várhatóan még a tavaszi ülésszakon szavaz a parlament.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06