Lassan felszámolja az egész szektort
MSZP: a Fidesz tönkreteszi a kisvállalkozásokat
Az MSZP szerint a Fidesz csak szavakban támogatja a vállalkozásokat, de hibás gazdaságpolitikájával lassan felszámolja az egész kkv-szektort.
2013.02.13 19:04MTITóth Csaba, az MSZP kkv-kabinetvezetője, országgyűlési képviselő szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Fidesz közölte: 10 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a hazai induló kis- és középvállalkozások, ráadásul a hátrányos helyzetű kistérségekben induló beruházások esetében a támogatás összege is magasabb.
Tóth Csaba szerint ugyanakkor a mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességét 2010 óta jelentősen rontották az áthárított válságadók, a növekvő adminisztrációs terhek és újabban a brutális tranzakciós illeték.
A kormányzati ciklus eddigi mérlege, hogy az ország a lehetősége alatt teljesített, ennek fő oka pedig a kiérleletlen és az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika, amelynek árát mindannyian fizetjük, a kkv-szektor az átlagnál is jobban - fogalmaz.
Csaknem három évvel a második Orbán-kormány megalakulása után a helyzet a kkv-k szempontjából egyáltalán nem szívderítő: növekvő terhek, finanszírozási gondok, szűkülő piac, bizonytalan környezet. Többletterheket hoztak és a piacot sem bővítették a 2010 második felétől és a 2011 januárjától hatályos szabályozóváltozások. A kkv-knak semmilyen könnyebbséget nem jelentett a 10 százalékos kedvezményes társaságiadó-kulcs kiterjesztése - ismerteti Tóth Csaba.
A szocialista politikus arra is kitér, hogy nagy meglepetést váltott ki az érintettek körében, hogy a múlt héten felfüggesztették a mikrovállalkozások egyik legsikeresebb forrásteremtő megoldását, a kombinált mikrohitelt. Nagy probléma, hogy - más programokhoz hasonlóan - a kombinált mikrohitel esetében sincs még "se híre, se hamva a 2013-as kiírásnak". Februártól komoly gondokat okoz, hogy ismét nem sikerült megteremteni a folytonosságot a programok között - a késlekedés pedig tovább csökkenti a reményt, hogy csaknem teljes mértékben sikerül felszívni a költségvetési ciklusban az EU által hazánknak megítélt fejlesztési forrásokat - írja Tóth Csaba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


