Segítenék a magyar kkv-ket
Azerbajdzsán: megnyílt az első magyar kereskedőház
Azoknak jó, amelyek versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal tudnak megjelenni a külpiacokon.
2012.12.05 14:59MTIA kereskedőházi rendszerrel a kormánynak az a célja, hogy a magas növekedést produkáló keleti gazdaságok piacain segítse azokat a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv), amelyek versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal tudnak megjelenni a külpiacokon - mondta Bakuból telefonon az MTI-nek a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki megnyitotta a Széchenyi Bank szerepvállalásával létrejött kereskedőházat.
Szijjártó Péter elmondta, jövőre már állami kereskedőházak is nyílhatnak. Így Kínában, Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Kazahsztánban és Üzbegisztánban, 2014-ben pedig Dél-Amerikában, Vietnámban, Egyiptomban és az észak-afrikai, Magreb-országokban jönnek létre ilyen intézmények - közölte.
Kifejtette: a kabinet gazdaságpolitikájának fontos elemei közé tartozik a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása és a keleti nyitás politikájának sikeressége, valamint az, hogy Magyarország termelőközponttá váljon. E három cél "egybeforrását testesítik meg a kereskedőházak" - fogalmazott az államtitkár.
Jelenleg 2500-3000 olyan magyar kkv működik, amely exportképes termékeket, szolgáltatásokat tud előállítani, és tud érvényesülni a külpiacokon állami segítséggel. A kormány ezeket szeretné segíteni a kereskedőházi rendszerrel, továbbá törekszik arra, hogy az elkövetkező időszakban még több ilyen cég legyen Magyarországon - mondta.
Megjegyezte, hogy ma a kkv-k foglalkoztatják a magánszféra alkalmazottainak háromnegyedét, a magyar exportteljesítményből azonban csak 20 százalékban veszik ki részüket. Ezért ezen a területen a magyar gazdaságnak óriási növekedési lehetőségei vannak - mutatott rá Szijjártó Péter.
A külügyi és külgazdasági államtitkár Bakuban megbeszélést folytatott Abid Sharifov miniszterelnök-helyettessel és Shahin Mustafayev gazdaságfejlesztési miniszterrel is. A tárgyalásokon a legfontosabb kérdés egy közvetlen Wizz Air-járat indítása volt a magyar és az azeri főváros között, amiről zajlanak a jogszabályi és a gazdasági egyeztetések.
Tárgyaltak továbbá magyar vasútfejlesztési szerepvállalás lehetőségéről, valamint szóba került - folytatta -, hogy 2013 első negyedévében a gyógyszeripari együttműködés kiaknázása érdekében egészségipari befektetői fórumot tartanak Budapesten.
Szijjártó Péter elmondta: a megbeszéléseken emellett világossá tette tárgyalópartnerei számára, hogy Magyarország érdekelt abban, hogy a Nabucco West versenyképes ajánlatot tudjon adni az azeri gáz Európába szállítására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


