Hallgatói tiltakozás
"Blokádot" hirdettek az ELTE-n
További óramegszakításokkal "blokádot" hirdetett az ELTE-n jelenleg is tartó hallgatói fórum, amelyen mintegy 120-130-an vesznek részt, egyetemi hallgatók mellett tanárok is.
2013.02.11 12:29MTIHét hallgatói csoport indult el, hogy a Múzeum körúti épületcsoporton belül több órát is megszakítson, és további hallgatókat vonjon be a kora délutánra tervezett újabb hallgatói fórumba. Az MTI tudósítójának a délutáni fórum céljáról csak annyit mondtak, hogy arról majd ott helyben határoznak. Az előadóteremben a Hallgatói Hálózat blokádra felhívó szórólapját is osztogatták.
A brosúrán a "Mire jó a blokád?" kérdésre azt a választ adják: "Az ellenállás és a nyomásgyakorlás központja, bázisa. A hallgatók az aktuálpolitika által indokolt helyzetben átveszik, visszaveszik az épület irányítását". A diákok délelőtt az ELTE Múzeum körúti épületében több teremben is leállították az oktatást, ezzel tiltakozva az egyetemet érintő pénzelvonás ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


