16 év fegyház
Jogerős a "sodrófás" gyilkos büntetése
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak a 16 év fegyházbüntetését, aki 2011 decemberében egy sodrófával agyonverte volt élettársa apját a Somogy megyei Szenyérben.
2013.02.05 15:23MTIA 27 éves férfi az élettársával egy ideig a nő édesapjának szenyéri házában lakott, ám a pár viszonya az év december elején megszakadt, mert a férfi az asszonyt és az apját is rendszeresen bántalmazta. A vádlott ennek ellenére többször is járt korábbi otthonában, segített a ház körüli munkákban.
A férfi a december 24-én tartott családi disznóvágáson is részt vett, majd volt párjával vendégségbe ment, ahol leittasodott, összeveszett a nővel, aki emiatt hazament. A vádlott később követte őt. A házba érve összeszólalkozott egykori élettársa lefekvéshez készülődő édesapjával, ettől indulatba jött, ököllel megütötte a másik férfit, aztán egy sodrófával negyvenszer sújtott le rá, és lefeküdt aludni.
A sértett az éjszaka folyamán még beszélt a verésről nem tudó lányával, de reggelre belehalt sérüléseibe. Életét időben érkező orvosi segítséggel meg lehetett volna menteni.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék határozatát, és a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, egyben helybenhagyta a rá első fokon kiszabott büntetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


