Kucsma exelnök szerint
Semmi alapja a Timosenko elleni gyilkossági vádnak?
Leonyid Kucsma volt ukrán államfő szerint elnöksége idején sem volt, és most sincs semmi alapja annak, hogy Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfőt Jevhen Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt meggyilkolásának megrendelésével gyanúsítsák.
2013.02.03 14:08MTIA volt államfő erről vasárnap a Rosszija 24 tévécsatornának adott interjújában beszélt. Kucsma szerint az ügy egyértelműen hatással lesz Ukrajna külföldi megítélésére. Kifejtette, hogy sajnálja Timosenkót azért, amit vele tesz a jelenlegi hatalom. Mint mondta, annak ellenére érez sajnálatot, hogy közte és Timosenko között a kapcsolat nem volt barátinak nevezhető.
Közölte, hogy elnöksége idején Timosenko ellen nem, de Pavlo Lazarenko akkori kormányfő ellen lett volna alap eljárást indítani a Scserbany-gyilkossággal összefüggésben. Lazarenko, aki tavaly november elején töltötte le az Egyesült Államokban pénzmosásért kapott börtönbüntetését, jelenleg is Amerikában tartózkodik.
Viktor Psonka főügyész január 18-án jelentette be, hogy Timosenkót hivatalosan meggyanúsította a főügyészség a gyilkosság megrendelésével. Psonka azt állította, hogy Timosenko és Lazarenko 2,8 millió dollárt fizetett a politikus megöléséért, a pénz átutalását Timosenko intézte. A főügyészség szerint Scserbanyt azért gyilkolták meg, mert üzleti vitába keveredett Timosenkóval. Az ellenzéki politikus tagadja a vádat.
Jevhen Scserbanyt, feleségét és egyik munkatársát 1996-ban a donyecki repülőtéren lőtte agyon egy bérgyilkos, akit 2003 áprilisában ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre.
Timosenkót 2011 októberében hét év börtönbüntetésre ítélték azzal a váddal, hogy 2009-ben kormányfőként, hivatali hatalmával visszaélve, Ukrajna számára előnytelen gázszerződést kötött Oroszországgal. Gerincbántalmai miatt jelenleg rabként kezelik egy harkivi kórházban. Idő közben újabb vádat emeltek ellene, amely szerint az ellenzéki vezető 1996 és 2000 között az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű vállalat vezetőjeként adócsalást és sikkasztást követett el. A per ellene egy harkivi bíróságon folyik, ám a tárgyalásokat sorra elnapolják, mivel Timosenko rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelenik meg a tárgyalóteremben.
Leonyid Kucsma 1994 és 2005 között volt Ukrajna államfője.
Kapcsolódó írások:
- Romlott Timosenko egészségi állapota, ügyvédje szerint járni sem bír
- Erővel távolították el a harkivi kórházból a Timosenko mellett éjszakázó képviselőnőket
- Ukrán főügyész: Timosenko volt a Scserbany-gyilkosság egyik megrendelője
- Timosenko szerint mérget kevertek a kozmetikumaiba
- Ismét elnapolták Timosenko tárgyalását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06