47 milliárd forintos plusztámogatás
Oktatási államtitkárság: nő a felsőoktatás rendelkezésére álló keret
Nőnek a felsőoktatás rendelkezésére álló források: 2013-ban 47 milliárd forintos plusztámogatást jelent a PPP-beruházások kiváltására, az EU-s pályázatok önrészének teljesítésére és a szállítói tartozások kiegyenlítésére szolgáló állami kötelezettségvállalás.
2013.02.04 17:38MTIAz államtitkárság közleményben kiemelte: a keretszámok eltörlésével a magasabb állami ösztöndíjas hallgatói létszámhoz is hozzárendeli a kormány a forrásokat.
Kitértek arra is, hogy az egyetemek, főiskolák finanszírozásának csak egy részét képezi az állami támogatás, ezen felül saját bevételekkel is számolhatnak. Idén ráadásul több hallgatót vehetnek majd fel, amiért többlettámogatásra lesznek jogosultak.
Mint felidézték: a 2013. január 31-én megalakult felsőoktatási kerekasztal Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával előző héten aláírt részmegállapodása alapján jött létre. Ez a fórum hívatott arra, hogy a felsőoktatással kapcsolatos finanszírozási problémákat kezelje. A kerekasztal három munkacsoportja közül az egyik kizárólag a finanszírozás kérdéseivel foglalkozik a jövőben. A cél, hogy az egyetemek gazdálkodása átlátható és hatékony legyen - rögzítették.
A Magyar Rektori Konferencia hétfőn közzétett összegzése szerint jelentősen csökkent a felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása az elmúlt öt évben. A legnagyobb forráselvonással a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és az ELTE kényszerül szembenézni. A vizsgált 27 intézmény összes támogatáscsökkenése csaknem 84 milliárd forint. A rektori testület az érintett egyetemek és főiskolák támogatásának alakulását vette górcső alá, évenkénti bontásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06