Állítólag nem cél a sorvasztás
Felsőoktatás, kompenzáció: Hoffmann meglebegtet 27 milliárd forintot
A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár a szegedma.hu-nak.
2013.01.30 10:09MTIHoffmann Rózsa a portálnak egy Szegeden tartott keddi fórum után elmondta: a kormánynak nem célja elsorvasztani a felsőoktatást, éppen ellenkezőleg, támogatni akarja.
Hangsúlyozta: a szegedi egyetem 4,2 milliárd forintos korábbi költségelvonását is kompenzálni fogja a kormány által korábban megígért támogatás.
Azzal kapcsolatban, hogy az oktatásért felelős minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának múlt heti megállapodása szerint azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetem jelezte: a várható nagyon magas ponthatárok miatt hátrányba kerülnek a vidéki intézmények. Ezzel összefüggésben az államtitkár hangsúlyozta: a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a tavaly év végi zárolások sehol sem okoztak működésbeli gondot, sehol sem kellett bezárni egyetemeket. Az elvont milliók kétségkívül "fejtörést okoztak", de - mondta - "mindenki túlélte".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


