"A költségvetés recseg-ropog"
LMP: felelőtlenség volt az E.ON-vásárlás
Az LMP kockázatos lépésnek és felelőtlenségnek tartja, hogy a magyar állam megvásárolta az E.ON gázüzletágát - mondta Vágó Gábor szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2013.02.02 13:23MTIA politikus a miniszterelnöknek arra a csütörtöki, Moszkvában elhangzott bejelentésére reagált, amelyik szerint a kormány visszavásárolta azokat az eszközöket - például gáztározókat, szerződéseket - amelyeket az előző kormányok privatizáltak. A miniszterelnök akkor hozzátette: Magyarország polgárai most már biztonságban érezhetik magukat az energiaellátás mennyisége, illetve az érte fizetendő ár.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című adásában arról beszélt, hogy jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit. Azt mondta, minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen csütörtökön a MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) közgyűlése meghozta a döntést.
Vágó Gábor szerint a kormányzat a lépéssel bebizonyította, hogy nem tud szabályozni, mert az ellátás biztonságának érdekében elég volna, ha a kabinet csak szabályozó erőként lépett volna fel. "Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor mindent államosítani akar", de valójában így válik igazán kockázatossá az ellátás - jelentette ki.
Kitért arra is, hogy az LMP korábban benyújtott egy közérdekű adatigénylést annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra a vásárlás pénzügyi részleteit, de "a kormányzat nem fedte fel ezeket a lapokat". A politikus hangsúlyozta, hogy a vásárlás közpénzből történik, hiszen az MVM is az állam tulajdonában van.
Megjegyezte: miközben "Orbán Viktor nagybevásárlásokat tart, aközben a költségvetés recseg-ropog".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


