Plakátakció
Kovács László: az MSZP figyelemfelhívása nem gyűlöletkampány
Az MSZP plakátakciója nem gyűlöletkampány, csupán a kormány megalapozatlan dicsekvésének szembesítése az igazsággal.
2013.02.01 19:37MTIKovács László szocialista országgyűlési képviselő elmondta: arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy ez az a politika, amellyel szemben a szocialisták alternatívát kínálnak. Szavai szerint ezt a gátlástalan kormányzatot széles körű összefogással, a demokratikus erők együttműködésével lehet leváltani.
Kovács László bizakodással tekint a 2014-es választásokra, mert - mint fogalmazott - egy olyan kormánnyal szemben, amely ennyi bűnt követett el a lakosság nagy része ellen, nemcsak érdemes, hanem lehet is alternatívát kínálni.
Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormányzat egyik legnagyobb bűne a jogállam lerombolása, ennek a következménye az ellenőrizhetetlen és korlátlan központi hatalom, az úgynevezett centrális erőtér. Véleménye szerint az unortodox gazdaságpolitika hatása az, hogy "miközben a térség országaiban gazdasági fejlődés tapasztalható, Magyarországon recesszió van, illetve az Európai Unióban itt a legmagasabb az infláció".
A banki különadók miatt nincs hitelezés, ezért panganak a beruházások, így nem jönnek létre új munkahelyek - sorolta a politikus. Mindezt súlyosbítja, hogy a kormány tönkretette nemzetközi, szövetségesi kapcsolatait, miközben a sokat emlegetett keleti nyitás, csupán "látványpékség", hiszen nincs semmilyen kézzelfogható eredménye - mondta Kovács László.
A sajtótájékoztatón Sós Tamás, a párt Heves megyei elnöke azt mondta, hogy az Európai Unió közepén perifériára szorult Magyarország, és visszatértek az 1920-as évek, a hárommillió koldus országa. A tehetséges emberek elhagyják az országot, a hátrányos helyzetű térségek elnéptelenednek, és pang az Eger-Gyöngyös-Hatvan urbanizációs tengely, amely korábban egyike volt a Európa legdinamikusabban fejlődő térségeinek - hangsúlyozta Sós Tamás.
Korózs Lajos, a párt elnökségének tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalombiztosítás nyugellátási kasszájában 70 milliárd forintos hiány alakult ki. Szerinte ez annak is a következménye, hogy immár félmillió olyan magyar dolgozik külföldön, aki nem Magyarországon fizet járulékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


