A Fidesz elnöke a megfelezés híve
Orbán felére csökkentené az önkormányzati képviselők számát is
A Fidesz elnöke nem csak a parlamenti, hanem az önkormányzati képviselők számát is a felére csökkentené. Orbán Viktor erről az origo.hu hírportálon hétfőn tartott, másfél órás "chatelése" során írt.
2008.06.17 07:06MTIA pártelnök olvasókkal folytatott "elektronikus beszélgetése" cikk formájában kedd reggel lesz olvasható a portálon - közölte az origo.hu, amikor erről előzetest küldött az MTI-nek. "Általában a hivatásos politikusok, beleértve az önkormányzati tisztségviselők világát is, félbevágásának, megfelezésének vagyok híve" - fogalmazott Orbán Viktor arra az olvasói kérdésre: kormányra kerülése esetén a Fidesz tervezi-e a parlamenti képviselők számának csökkentését?
A Fidesz elnöke ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az országgyűlés asztalán fekszik Navracsics Tibor, pártja frakcióvezetőjének előterjesztése. E "kész törvényjavaslat" szerint a parlament létszámát a mai 386-ról 200-ra csökkentenék.
A képviselői költségtérítésekről szólva a pártelnök egyetértett azzal, hogy "ami most van, az felháborító", majd hozzátette: világos, átlátható szabályokra és teljes nyilvánosságra van szükség. Közölte azt is, szigorú és takarékos pártfinanszírozási szabályokat vezetne be. Orbán Viktor szerint az SZDSZ "lejáratta magát", ugyanakkor arról is beszélt, hogy a népszavazás után az SZDSZ volt az egyetlen parlamenti párt, amely komoly változásba fogott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


