Eltiltás "bosszúból"?
DK: hagyja békén a kormány az Alkotmánybíróságot!
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy "legalább saját fideszes Alkotmánybíróságát hagyja békén 2014-ig" - mondta Vadai Ágnes, a DK politikusa szerdán.
2013.01.30 11:43MTIEzzel arra reagált, hogy az Origo hírportál szerint a kormány "bosszúból" eltiltaná a testületet a rendszerváltás után született bírósági döntések felhasználásától.
Az origo.hu szerdán kormánypárti forrásokra hivatkozva írt arról, hogy "újabb drasztikus módszerrel" korlátozná az Alkotmánybíróság (Ab) mozgásterét a kormány, válaszul arra, hogy a testület az elmúlt hetekben több, a kormánypártok számára fontos törvényt megsemmisített. A portál értesülései szerint a tavaszi ülésszakon elfogadandó alaptörvénymódosítás-csomagba építenék be azt a korlátozást, amely szerint az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlata helyett a testület a jövőben csak a tavaly hatályba lépett alaptörvény szellemiségét vehetné figyelembe.
Vadai Ágnes erre reagálva azt mondta: "Orbán kétharmados csapata" 2010 után "szó szerint letarolta" az Alkotmánybíróságot, korlátozta döntési jogosítványait és az Ab-hez fordulás lehetőségét, majd amikor ez sem bizonyult elégnek, akkor feltöltötte a testületet "fideszes emberekkel".
Hozzátette: most a választási regisztráció ügyében hozott Ab-döntésre válaszul "a fideszes boszorkánykonyhában újabb bosszú készülődik". Szerinte nyilvánvaló, hogy az "orbáni diktatúra vezetőit" zavarja Magyarország demokratikus 20 éve és csak az "egypárti alaptörvény torz szellemiségét szeretik".
Ezért a DK nevében arra szólította fel a kormányt, hogy "legalább saját fideszes Alkotmánybíróságát hagyja békén 2014-ig". Ezt követően viszont szerinte a kabinetnek nem lesz dolga, mert az új demokratikus kormány első lépéseinek egyike az Ab teljes jogkörének visszaállítása lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


