Hangfelvételek és lefoglalt dokumentumok
Átverhették V. Lászlót a főrendőrök?
Hangfelvételek és lefoglalt dokumentumok igazolhatják, hogy a rendőrségi vesztegetési botrányban előzetesbe helyezett főtisztek több alkalommal is megtévesztették a bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. Lászlót.
2013.01.26 07:31HavariapressHamisított bűnügyi dokumentumokkal többször is átverhették az éjszakai mulatóiról elhíresült V. Lászlót azok az egykori főrendőrök, akiket a vállalkozó a gyanú szerint éveken át megvesztegetett. A Magyar Nemzet értesülései szerint ezt igazolhatják azok a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek, amelyeket a korrupciós ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat által folytatott titkos felderítés idején rögzítettek. A Magyar Nemzet úgy tudja, az azóta előzetes letartóztatásban lévő volt főtisztek a beszélgetésekben egyebek mellett arról egyeztettek, hogy milyen általuk kitalált rendőrségi ügyek hamisított irataival, illetőleg azok sikeres elhárításának meséjével igazolják rátermettségüket és lojalitásukat a vállalkozónak. A gyanú szerint a havi fix ,,fizetésért" V. Lászlót szolgáló egyenruhások előkészületben lévő, nagyszabású rendőri akciókról számoltak be a bűnszervezet vezetőjének tartott mulatótulajdonosnak, s ezekről az általuk készített, hivatalosnak tűnő jegyzőkönyveket mutatták be neki.
A kitalált eljárásokról szóló dokumentumok közül a nyomozók többet is lefoglaltak, amikor az ügy tavaly nyári kirobbanása idején házkutatásokat tartottak a gyanúsítottak ingatlanaiban. Mint az az ügy eddig nyilvánosságra került részleteiből már kiderült, a volt főtisztek sikerrel ,,hárítottak el" több valóban tervbe vett bűnügyi, illetőleg közbiztonsági akciót is, amelyek a vállalkozó érdekeltségei közé tartozó szórakozóhelyeket érintették volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


