"Drámai mértékben"
DK: jelentősen nőtt a munkanélküliség
A munkanélküliség növekedésére hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója hétfőn, jelezve: pártja egyebek mellett a minimálbérre rakodó terhek csökkentésével javítana a helyzeten.
2013.01.21 14:52MTIVarju László, a DK-hoz tartozó független országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal - a múlt héten közölt adatok alapján - csaknem 570 ezer álláskeresőt tartott nyilván tavaly decemberben, ez novemberhez képest 6,2 százalékos, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 3,1 százalékos növekedés.
A politikus kiemelte: az egyébként is jelentős növekedésen felül drámai mértékben nőtt az álláskereső fiatalok száma, 2011 végéhez mérten 28 százalékkal. Véleménye szerint mindez azt mutatja, hogy szó sincs munkahelyvédelemről, és nyoma sincs új munkahelyeknek, noha a kormány ígérete szerint - amely tíz év alatt egymillió új állásról szólt - havonta nyolcezer állástalan embernek kellene munkát találnia.
Varju László hozzátette, az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az oka annak, hogy a versenyszférában tovább csökkent a foglalkoztatottak száma. Kitért arra, hogy a DK hétvégi kongresszusán fogadják el a párt programját, amely a munkanélküliség csökkentése érdekében számos javaslatot fogalmaz meg.
Példaként hozta fel, hogy csökkentenék a vállalkozások minimálbérre rakodó terheit, szükségesnek tartják a kis- és közepes vállalkozások hitelhez juttatását, illetve hogy beszállítói programokban vehessenek részt. Azt mondta, gazdaságpolitikai fordulat kell ahhoz is, hogy az országgal szembeni bizalom helyreálljon, így ismét növekedjen a beruházási ráta.
Szemfényvesztésnek tartják, hogy a kormány a közmunkások számának növelésére alapozva beszél a foglalkoztatás bővüléséről - jegyezte meg, mondván, a közmunka nem lehet a gazdasági növekedés alapja, csak kiegészítő elem a munkaerőpiacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06