Romlik a közbiztonság
Jobbik: nem kérünk a "pintéri rendből"
Egyre többen a saját bőrükön érzik, hogy romlik a közbiztonság Magyarországon, "ha ez a pintéri rend, köszönjük, ebből nem kérünk".
2013.01.18 15:37MTIAmikor 2010-ben Pintér Sándor régi-új belügyminiszter azt mondta, hogy "két hét alatt rend lesz", az 1990-ben rendszerváltásnak hazudott szemfényvesztés újabb állomáshoz érkeztünk - fogalmazott Baráth Zsolt, a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője, a közrend és a közbiztonság állapotáról tartott sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: most, 2013 elején ott tartunk, hogy az elmúlt két és fél év bűnözési tendenciái azt igazolják, hogy a törvényeknek egyre kevesebb az elrettentő ereje. "Amikor megtámadják a rendőrőrsöket, rátámadnak a rendőrre, akárhogy is kozmetikázzák a bűnügyi statisztikákat, (...) egyre több állampolgár érzi a saját bőrén, hogy romlik a közbiztonság Magyarországon" - fogalmazott Baráth Zsolt.
A képviselő ezután több, országosan ismertté vált bűnügyet sorolt fel, így például Szögi Lajos, Marian Cozma vagy Bándy Kata esetét, ahol közlése szerint mindenütt cigányok voltak a gyilkosok. Jelezte: 2012 szeptember végéig 179 emberölés történt az országban, míg 2011-ben összesen 142 gyilkossági ügy került be a bűnügyi statisztikába.
"Ha ez a pintéri rend, köszönjük, ebből nem kérünk. Pintér Sándor vonja le a következtetéseket az elmúlt időszakból, és mondjon le, vagy a miniszterelnök (...) távolítsa el a hivatalából" - közölte Baráth Zsolt. Szathmári Norbert, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője arról beszélt: a megyei rendőrfőkapitánynak felajánlották, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület együttműködne a rendőrséggel, Farkas József azonban azt válaszolta, hogy csakis az Országos Polgárőr Szövetséggel tudják a rendet fenntartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


