Egyenlőtlenül emelkednek a díjak
A hulladékgazdálkodási törvény felülvizsgálatát kéri az ombudsmantól az MSZP
Az MSZP arra kéri az alapvető jogok biztosát, vizsgálja ki, hogy az idén életbe lépett új hulladékgazdálkodási törvény megfelel-e az ország környezetvédelmi célkitűzéseinek, illetve az uniós elvárásoknak.
2013.01.16 12:00MTIErről Szabó Imre volt szocialista környezetvédelmi miniszter, jelenleg országgyűlési képviselő, az MSZP fenntartható fejlődés kabinetjének vezetője beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint a kormányoldal előkészítetlen szabályozása miatt területenként egyenlőtlenül emelkedtek a szolgáltatási díjak. Példaként említette, hogy míg Debrecenben nettó 20 százalékos drágításról döntött a helyi önkormányzati testület, addig Szegeden, ahol az ország egyik legmodernebb hulladéklerakója működik, mindössze 4,2 százalékkal kell többet fizetnie a lakosoknak.
Az önkormányzatok felelőtlen árszabása miatt több helyen előfordulhat, hogy költségvetési forrásból kell majd kisegíteni a kabinet rossz gazdaságpolitikája miatt is nehéz helyzetbe sodródott hulladékgazdálkodó szervezeteket - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


