Bayer cikke miatt
A rasszizmus ellen kezdett demonstrációt a DK a Fidesz székháza előtt
A rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen kezdődött demonstráció a Fidesz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokratikus Koalíció (DK) szervezésében Bayer Zsolt cikke miatt.
2013.01.13 16:14MTIA rendezvényen számos politikus és közéleti személy is megjelent, mások mellett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Vadai Ágnes alelnök, valamint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politikusok.
A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban felirattal: "Én is cigány vagyok". Mások uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak magukkal. A tüntetőket a Fidesz székházára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: "Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!"
A demonstrációt a DK azért hirdette meg, hogy így tiltakozzanak Bayer Zsolt január 5-én, a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt. Bayer Zsolt írásában a szigethalmi bűncselekményre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek.
Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását. A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok.
Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott írásában Bayer Zsolt.
A cikk miatt két magánszemély feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tüntetésen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06