Gazdaságban, társadalomban
Bajnai Gordon: helyre kell állítani a bizalmat!
A bizalom helyreállítását szorgalmazta a gazdaságban és a társadalomban Bajnai Gordon csütörtökön Miskolcon, egy gazdasági fórumon.
2013.01.10 19:52MTIA volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke vállalkozók, üzletemberek és politikusok előtt úgy fogalmazott: ma Magyarországon a demokrácia, a magántulajdon, a piac és a szolidaritás, továbbá a "Nyugat is meg van kérdőjelezve", az ország megosztott. Az ország csak akkor tudja "megnyerni" a következő 10-20 évet, ha a társadalmi közmegegyezést újra helyre tudja állítni - vélekedett Bajnai Gordon.
Megjegyezte: a hírek szerint a kormány a 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja, ez a mai helyzetben "politikai szélhámosság". Az a "kormány készül 13. havi nyugdíjról beszélni, amely a ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett" - tette hozzá.
A gazdasági folyamatokat úgy értékelte Bajnai Gordon, hogy nemcsak tavaly volt recesszió, de vélhetően az idén is az lesz, "Magyarország tartósan stagnáló, leszakadó pályára került". Ha a gazdaságban nem lesz gyors és radikális fordulat, az ország az egyéni vállalkozások szintjén is leszakadó pályára kerül - vélte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


