Csökkenő bevételek
MSZP: a kormány harapófogóba zárta a kisvállalkozásokat
Az MSZP véleménye szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának elsősorban a kisvállalkozások a vesztesei.
2013.01.10 14:41MTIA kabinet harapófogóba zárta ezeket a cégeket, mert a megszorítások miatt visszaeső fogyasztás csökkentette a bevételeiket, a gazdaságpolitika, elsősorban az adóintézkedések pedig növelték a költségeiket – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Burány Sándor.
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának szocialista tagja hivatkozásként közölte: egy tavaly év végén készült felmérés szerint a hazai kis- és közepes vállalkozások vezetői pesszimisták, az árbevétellel kapcsolatos várakozásaik a 2009-es szintre estek vissza. Külön kitért arra a statisztikára is, amelyik szerint rekordszámú cég szűnt meg az elmúlt évben, ugyanis 2012-ben mintegy 23 ezer 500 felszámolási eljárás indult.
A kisvállalkozások számára az a legfájóbb, hogy a kiskeresetűekre kivetett „brutális” adótöbbletet a vállalkozásokkal fizettetik meg – mondta a politikus. Hozzátette, a KSH adatai is világosan mutatják, hogy erre a cégek elbocsátásokkal reagáltak, ugyanis a versenyszférában 35 ezer fővel csökkent a foglalkoztatás. Olyan gazdasági fordulatra van szükség, amelyik nem megszorításokkal tömi be azt a rést, amit a kormány személyi-jövedelemadópolitikája ütött a költségvetésen – jelentette ki végül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


