Csaknem százmillió forintból
Harmincöt hajléktalant juttattak albérlethez Győrben
Már harmincöt hajléktalant juttattak albérlethez Győrben, és további tizenötnek keresnek hasonló lehetőséget abból a csaknem százmillió forintból, amelyet a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat által vezetett konzorcium nyert el a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében.
2013.01.08 08:52MTIA lakások bérleti díját a konzorcium a pályázati pénzből fedezi egy éven át a korábban az utcán élőknek, és nyolc hónapig azoknak, akik a szolgálat átmeneti szállójából költöznek az albérletbe. Lakhatásuk feltételeinek megteremtésével a hajléktalanok megkapják az újrakezdés lehetőségét - mondta a projektvezető, hozzátéve, hogy az érintettek szinte kivétel nélkül dolgoznak, ás a lakhatási támogatás hozzásegítheti őket az önálló élethez.
A projektvezető szólt arról, hogy a támogatottak általában ketten-hárman laknak egy-egy kiadott lakásban, amelynek a rezsiköltségeit maguk fizetik. Abban, hogy a támogatás határidejének lejárta után is fenn tudják tartani az albérletet, az utógondozói hálózat munkatársai segítenek nekik.
A program a TÁMOP 97 millió forint támogatásából valósul meg. A konzorcium tagja a segítőszolgálaton kívül a győri Segítőház Alapítvány és a mosonmagyaróvári kistérségi szociális intézmény. Utóbbi jóvoltából két hajléktalan már albérletbe költözött, és még egynek keres lakhatási lehetőséget az intézmény, mivel a projektben három otthontalan fedélhez juttatását vállalta.
Kapcsolódó írások:
- Jövő héten nyithat a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ kórháza
- Demonstráltak a lakhatási jogért és a hajléktalanság kriminalizációja ellen
- Konténerház hajléktalanoknak Mosonmagyaróváron
- Felül kell vizsgálni a hajléktalanokat sújtó szabálysértési ügyeket
- A hideg miatt 90 százalékos a menedékhelyek kihasználtsága
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


