A szabad választásokat korlátozó regisztráció
Együtt 2014: "álcivilek buszoztatása" nem akadályozhatja meg a tiltakozást
Se jogtechnikai trükközés, se "álcivilek buszoztatása" nem akadályozhatja meg, hogy az Együtt 2014 tiltakozzon a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen.
2013.01.03 18:04MTIAz Együtt 2014 szerdán jelentette be, hogy ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti az előzetes feliratkozásról szóló törvényi szabályokat, a kormányoldal pedig az alkotmány módosításával válaszol erre, akkor a Parlament elé hívnak tüntetni tiltakozó polgárokat, civil és politikai szervezeteket.
"Ma meg is érkezett a kormány válasza - ismét az álcivilek hozták" - közölte a választói mozgalom a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtöki közleményére válaszul. A CÖF előzőleg azt írta: elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. Kilátásba helyezték, hogy a békemenet is elmegy az Országház elé, az ellenzéki tiltakozók pedig ez esetben "oda már nem fognak beférni".
Az Együtt 2014 ezzel kapcsolatban nyomatékosította: se jogtechnikai trükközés, se "álcivilek buszoztatása" nem akadályozhatja meg, hogy tiltakozzanak a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen.
Hozzátették, bár a CÖF azt ígérte, decemberben elszámol a Bajnai Gordonnal szembeni kampány költségeivel, ez nem történt meg. Az Együtt 2014 ezért csütörtöki közleményében arra szólítja fel a civil szervezetet, hogy hozza nyilvánosságra elszámolását a "gyűlöletkampányról".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


