Lehet, hogy meghiúsul
E-útdíj: 75 milliárdot bukhat a költségvetés?
A Magyar Nemzet értesülései szerint vészjósló felhők gyülekeznek a használatarányos útdíjfizetési rendszer felett. Szerdán ismét elmaradt az Állami Autópálya-kezelő Zrt. és a tenderen győztes Getronics szerződéskötése.
2013.01.03 09:57HavariaPressA Magyar Nemzet információi szerint az informatikai cég túlvállalta magát, így az is kétséges, megszületik-e a megállapodás. Ha így lesz, máris 75 milliárd forintos lyuk keletkezik az idei költségvetésen.
Bár az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt.-nek sikerült komolyabb csúszások nélkül lebonyolítania az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítését és üzemeltetését célzó pályázatot, egyre komolyabb kétségek merülnek fel a júliusi indulás és az idei évre tervezett 75 milliárd forintos költségvetési bevétel tekintetében.
A lap több, egymástól független piaci forrásból is úgy értesült, hogy a tenderen győztes Getronics Magyarország Kft. a szerződéskötés elhalasztását kérte január közepéig. Ennek eredeti dátuma - a rendszer nyári indulását szem előtt tartva - december 27-re esett volna. Ám mivel a pályázaton alulmaradt T-Systems előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be, a szerződéskötés időpontját - a hatályos jogszabályoknak megfelelően - első körben szerdára halasztották. Ez azonban elmaradt, a Magyar Nemzet értesülései szerint a győztes cég kezdeményezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


