Egyszerűbbnek ígérik
Fogyatékos emberek foglalkoztatása - új rendszerben működik jövőre
Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre.
2012.12.28 11:28MTIAz átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós elmondta, a rendszer lényege, hogy az azonos fogyatékosságú emberek után ezentúl azonos támogatást kapnak a munkáltatók. Közölte, Balog Zoltán miniszter csütörtökön írta alá a cégeknek kiírt foglalkoztatási pályázat eredményét, eszerint 326 vállalkozás 30 300 embert foglalkoztathat 2013. január 1-jétől.
Emlékezetett, az eddigi bonyolult, átláthatatlan és sokszor igazságtalan rendszerben a különböző cégek különböző módon és különböző összegű támogatásokat kaptak; volt, amelyik költségtámogatást, más bértámogatást, megint más költségkompenzációt és bértámogatást is kapott.
Az új rendszerben - első lépésként - a cégeknek pályázniuk kellett a foglalkoztatási akkreditációra, ennek eredményét ismertette most Soltész Miklós. A munkáltatók a pályázaton kétféle foglalkoztatást vállalhattak: egyrészt a tartós, másrészt az úgynevezett tranzit foglalkoztatást. Előbbiben azoknak adhatnak hosszú távra munkát, akiknél nem várható, hogy kikerülhetnek a nyílt munkaerő piacra, utóbbiban pedig azoknak, akiknek az egészségi állapota javulhat, vagy képzés után kikerülhetnek a nyílt munkaerő piacra.
Közölte, az új rendszerben is megmarad a rehabilitációs kártya, valamint a szociális foglalkoztatás. Előbbi előnye, hogy a cégeknek nem kell befizetniük a 27 százalékos szociális adót, a szociális foglalkoztatás pedig azt jelenti, hogy az intézményekben élő, általában súlyos fogyatékosságú embereknek adnak munkát.
Soltész Miklós közölte: az akkreditált foglalkoztatási pályázat eredményeként a 326 vállalkozás 27 900 embert tartós, 2400-at pedig tranzit támogatási rendszerben foglalkoztathat.
Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az európai uniós irányelveknek - jelentette ki az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


