Emlékeztető
HaHa: karácsonyfát állítottunk a kormánynak
Karácsonyfát állított a kormánynak a Hallgatói Hálózat (HaHa) a Parlament előtti Kossuth téren, az ágakon feliratként az a 16 szak szerepel, amelyek esetében be akarják vezetni a tandíjat.
2012.12.24 07:21MTI"Emlékeztessen minket ez a fa arra, hogy a kormány szembemenve korábbi kijelentéseivel, a tanszabadságot és az esélyegyenlőséget semmibe véve rengeteg idén felvételiző középiskolás álmát törte össze" - fogalmazott a HaHa a közleményben.
A Hallgatói Hálózat szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombati nyilatkozata világossá tette, hogy épp annyi szak fog indulni, amennyire az egyetemeknek pénze lesz. A már bejelentett egyetemi többletforrások nem fordíthatóak a képzések finanszírozására, és az elvonások következtében továbbra sem látszik, honnan lesz ezekre az egyetemi helyekre pénz. Önmagában semmit nem jelent a kormányzati garanciavállalás, ha az egyetemek képtelenek lesznek finanszírozni a képzéseket - hívták fel a figyelmet.
A hálózat utalt továbbá Orbán Viktornak a Kossuth Rádióban vasárnap reggel elhangzott interjújára is, amelyben a kormányfő az elmúlt két év legnagyobb kormányzati tettének nevezte az oktatás teljes átalakítását. A HaHa viszont "a diákmegmozdulások által kikényszerített, kezdeti hirtelen és kapkodó intézkedéseket, az érintettek bevonása nélkül meghozott döntéseket továbbra is az oktatási kormányzat alkalmatlanságaként" értékeli.
"A korábbi ál-egyeztetések utáni", most alakuló tárgyalássorozatot üdvözlik, de határozott követelésük, hogy biztosítsák a tárgyalások nyilvánosságát, hogy a közvélemény és az érintettek első kézből értesülhessenek a fejleményekről. A most felvételire készülők érdekében alapnak a hallgatók 6 pontjának teljesítését tekintik, amelyre a további, átgondolt, egyeztetett reformok épülhetnek - írta közleményében a Hallgatói Hálózat.
Kapcsolódó írások:
- Hallgatói szerződések mintapéldányait égették el a Széll Kálmán téren
- A szegedi közgyűlés egyhangúlag elfogadta az egyetemisták javaslatát
- Vadai: a rendőrség három fiatalt állított elő
- VIDEÓ! Hallgatói tiltakozás: gyülekezési jog megsértése miatt állították elő társaikat
- Hallgatói tiltakozás: folytatódtak a demonstrációk országszerte
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


