Három helyett egy
Kibővülhet a Magyar Művészeti Akadémia
A parlament hétfőn elfogadta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kultúrstratégiai szerepének megerősítését célzó törvénymódosítást. Eszerint a köztestület rendes tagjainak száma kétszáz helyett kétszázötven lehet.
2012.12.17 23:08MTIBalog Zoltán emberierőforrás-miniszter indítványát 266 igen szavazattal, 32 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés szakbizottságában korábban azt hangsúlyozta, a köztestület rendes tagjainak számát azért emelik meg, hogy az MMA tagsága lehetőség szerint lefedje a magyar művésztársadalom egészét.
A jogszabály másik célja, hogy az MMA-t olyan jogosultságok illessék meg, amelyekkel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendelkezik. Az MMA elnöke ennek megfelelően részt vehet majd az Országgyűlés Szent Korona Testületének munkájában, az akadémia pedig tagot delegálhat a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanácsba.
A művészeti akadémia tagjai ezentúl - az MTA analógiájára, ám egyelőre kisebb összegben - művészeti életjáradékban részesülnek, az MMA elnöke és főtitkára pedig az MTA elnökével és főtitkárával hasonló státussal és juttatással rendelkezhet.
Az MMA öttagú felügyelő testületébe a kormány a jelenlegi három helyett egy tagot delegálhat majd.
Az előterjesztés nem rendelkezik a Műcsarnok sorsáról, ugyanakkor egy közelmúltbeli kormányhatározat 2013. január 1-jével a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába adta a Műcsarnok épületét, és az MMA elnökének, Fekete Györgynek egyetértési jogot biztosított az azt működtető Műcsarnok Nonprofit Kft. művészeti tevékenységében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


