Felsőoktatási átalakítás
MSZP: Orbán a diákok jövőjével játszik
A szocialisták szerint ötletszerű a felsőoktatás átalakítása, a miniszterelnök pedig a diákok jövőjével játszik.
2012.12.16 15:39MTITóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak nincs koncepciója a felsőoktatás átalakítására, csak rögtönöz, és ezt kommunikációs trükkökkel próbálja elfedni.
A szocialista politikus szerint Orbán Viktor kormányfő szombati bejelentése - amely szerint azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak - nincs kiérlelve, a szakma sem tudja értelmezni, és alighanem még a szaktárcát is meglepte, hiszen Balog Zoltán erőforrás-miniszternek három napja van kidolgozni a megfelelő kormányrendeletet.
Tóbiás József kifejtette: a felsőoktatás jövőjéről tárgyalásokra lenne szükség, a miniszterelnök viszont "fordítva ül a lovon", előbb hoz döntéseket, és csak utána egyeztet róluk. Szerinte a bizonytalanságot jelzi, hogy a kormány egyik nap még önfenntartó felsőoktatásról, az intézmények költségvetésének csökkentéséről, másik nap viszont már a keretszámok megszüntetéséről beszél.
Ezek a rögtönzések azt jelzik, hogy Orbán Viktor kezében nincs biztonságban a diákok jövője - mondta a szocialista frakcióvezető-helyettes, megjegyezve: a kormányfő jelenleg százezer végzős középiskolás jövőjével játszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


