Felsőoktatási átalakítás
DK: káosz van a felsőoktatásban
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint teljes a káosz és zűrzavar a magyar felsőoktatásban alig néhány héttel a jelentkezési határidő előtt.
2012.12.16 15:32MTIAz ellenzéki pártnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint ma senki nem tudja, miképpen fognak működni az egyetemek és főiskolák 2013-ban, nem tudni, miből fogják finanszírozni a felsőoktatási intézményeket, hányan és milyen formában kezdhetik meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat.
A DK szerint az elmúlt napok eseményei mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy a kormánynak semmiféle elképzelése, koncepciója sincs a magyar felsőoktatásról, annak jövőjéről. A DK felszólítja a kormányt, hogy ne három nap alatt csapjanak össze egy új felsőoktatási törvényt, hanem a szakmai szervezetek és hallgatói érdekképviseletek bevonásával dolgozzanak ki egy olyan koncepciót, amely nem a pillanatnyi gazdasági és politikai érdekeknek megfelelően alakítja a hazai felsőoktatást.
Orbán Viktor a Facebookon szombaton megjelent videóüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06