Felsőoktatási átalakítás
HÖOK: nem világos a tandíjmentesség feltétele
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányfő szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba.
2012.12.15 23:21MTIMint ahogyan az sem, hogy ez miként érinti a forráskivonás által terhelt intézmények finanszírozását.
A szervezet állásfoglalásában kiemelte, hogy a miniszterelnök videoüzenetében az egyetemi ifjúság által megfogalmazott követelésekből csupán a keretszámok kérdését érintette.
Hozzátették: Orbán Viktor szombati bejelentése egyaránt érthetetlenné és megalapozatlanná teszi Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, valamint Giró-Szász András kormányszóvivő eddigi, a keretszámokkal kapcsolatos nyilatkozatait.
Az ő megszólalásaik alapján a kormány más állásponton volt három hete, majd megint másikon egy hete - jegyezték meg.
Közölték: mindezek fényében "a heves diák- és hallgatói ellenállás hatására bejelentett átalakítással kapcsolatosan" a HÖOK elnöksége érdeklődéssel várja a Balog Zoltán miniszterrel történő keddi találkozót, amelyen remélhetőleg konkrét információk hangzanak el a keretszámokat felváltó kormány-előterjesztésről.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton közölte: azoknak, akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket - ez ma 240 pontos bekerülési határt jelent -, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, "mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


