Hatvannégy külképviselet vezetése változott meg
Martonyi: több mint tíz új nagykövetet nevezhetnek ki jövőre
Hatvannégy külképviselet vezetésében történt változás a kormányváltás óta, 2013-ban pedig több mint tíz állomáshelyre élére kerülhet új diplomata.
2012.12.15 14:48MTI A tárcavezetőtől Oláh Lajos független országgyűlési képviselő tudakolta, hogy 2010. május 1-jét követően mely külképviseleteken cserélték a nagyköveteket, illetve a jövőben hol terveznek változtatást. A külügyminiszter írásbeli válaszában kifejtette, Magyarország nagyköveteit a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki. Az erre vonatkozó határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszik, így ezek az adatok nyilvánosan hozzáférhetők - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi diplomáciai jog nem határozza meg a nagykövetek kinevezésének időtartamát. A magyar gyakorlat szerint a nagykövetek - a beosztott diplomatákhoz hasonlóan - általában négy évig teljesítenek szolgálatot egy állomáshelyen - közölte. Hozzátette, ettől a gyakorlattól azonban szolgálati érdekből vagy személyes okokból eltérhetnek, ezért a nagykövetek váltása folyamatos, és praktikus okokból többnyire a nyári időszakban történik.
A nagyköveti kinevezések esetében a fogadó ország hozzájárulása is szükséges, így a kinevezés ténye, illetve a kinevezendő nagykövet személye mindaddig nem nyilvános, amíg ez a hozzájárulás meg nem érkezik - magyarázta. Megjegyezte, ezért a nagykövetjelölteket az Országgyűlés illetékes bizottságai zárt ülésen hallgatják meg.
A Martonyi János válaszához csatolt táblázatból kitűnik, hogy 2010. május 30. óta hatvannégy állomáshely vezetésében történt változás, egyebek mellett az ottawai, a berlini, a hágai, a helsinki, a lisszaboni, a párizsi, a római, a kijevi, a bakui, a bécsi, a londoni, a belgrádi, a moszkvai, a zágrábi, a brüsszeli, a koppenhágai, a washingtoni, az athéni, a dublini, az oslói, a pozsonyi, a prágai, az ankarai, a szófiai és a varsói külképviseleteken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


