Hallgatói tiltakozás
Felolvasták és átadták petíciójukat hallgatók a szombathelyi közgyűlésen
Petíciót olvastak fel a felsőoktatási keretszámok csökkentése ügyében a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának (SEK) hallgatói csütörtökön a szombathelyi városi közgyűlés ülésén.
2012.12.13 10:59MTIA szombathelyi városháza üléstermében 12 hallgatóból álló küldöttség jelent meg, majd néhányan a kormány felsőoktatási átalakítási terveit bíráló plakátokat osztottak szét, amelyeken "a hallgatók röghöz kötését", a "bújtatott tandíj bevezetését" kifogásolták, és közölték "nem engednek a kormányzatnak". A plakátokat csak az ellenzék képviselők vették át.
Hurtik Péter, a SEK hallgatói önkormányzatának elnöke ezt követően felolvasta petíciójukat, amelyben egyebek mellett hangsúlyozták: a felsőoktatást hátrányosan érintő intézkedések veszélyeztetik a Savaria Egyetemi Központ karain folyó oktatást és az intézmény létét is.
A hallgatók petícióját a betegsége miatt távol lévő Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester helyett Marton Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át.
A SEK hallgatói ezt követően a Vas megyei kormányhivatalba mentek, ahol szintén átadták petíciójukat. Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízottal nem tudtak beszélni, munkatársaitól azt a választ kapták, hogy szabadságon van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


