Kósa Lajos elleni kereset
A bíróság szerint nem sérült Torgyán emberi méltósága
Első fokon elutasította Torgyán József személyhez fűződő jogok megsértése miatt Kósa Lajos (Fidesz) ellen benyújtott keresetét szerdán a Debreceni Törvényszék.
2012.12.12 18:08MTIAz egykori kisgazda pártvezető azért indított polgári pert, mert a debreceni polgármester egy tévéműsorban szerinte megsértette az emberi méltósághoz és jó hírnévhez fűződő jogait.
Kósa Lajos 2012. szeptember 18-án, az m1 Ma reggel című műsorában a választási eljárási törvény képviselői ajánlási szisztémájának megváltoztatásáról, illetve az ajánlószelvények rendszeréről szólva úgy fogalmazott: "akkor nézzük már meg az elmúlt húsz év politikusi mezőnyét! Vajon tényleg megvédte a politikát meg a parlamentet az a szűrő attól, hogy nyilvánvaló paprikajancsik, bohócok, kalandorok, haszonlesők, megélhetési emberek kerüljenek tömegével a parlamentbe? Gondoljunk csak TorgyánJózsefre vagy néhány olyan figurára, akit mindenki ismer".
A felperes Torgyán József egyebek mellett 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést követelt az alperes Kósa Lajostól.
Tóth Endre bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a fideszes politikus szavaival Torgyán József parlamenti munkáját, vagyis közszereplését minősítette. Közszereplőként pedig az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter "tűrni köteles" a hasonló kritikákat. Ehhez kapcsolódva a bíró utalt az Alkotmánybíróság egy hasonló témában hozott korábbi határozatára is.
Az ítélet nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


