Felsőoktatási keretszámok
Vona szerint Orbán ugyanolyan hazug, mint Gyurcsány
A Jobbik elnöke szerint a tandíj bevezetésével Orbán Viktor ugyanolyan hazugságot követett el az egész országgal szemben, mint tette azt korábban Gyurcsány Ferenc.
2012.12.12 14:39MTIVona Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Fidesz ellenzékben még népszavazást szervezett a tandíj bevezetése ellen, ehhez képest kormányra kerülve, két hónappal a felvételi jelentkezések előtt drasztikusan csökkentették az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámokat és lényegében bevezették a tandíjat.
A politikus hangsúlyozta: a Jobbik maximálisan szolidaritást vállal a hallgatókkal és támogatja őket a törekvéseikben, mert "ez egy becsületbeli ügy". Szerinte ez a lépés a "kormányzati arrogancia" újabb megnyilvánulása, amely az egész országnak rossz, nemcsak a felsőoktatásban résztvevők számára.
Vona Gábor úgy véli, hogy a Fidesz ezzel a lépésével már nemcsak tétlenül nézi, ahogy a fiatalok elmennek az országból, hanem aktívan ösztönzi is őket erre.
Az ellenzéki pártelnök hiteltelennek nevezte az MSZP megnyilvánulásait is az ügyben, mert szerinte "az MSZP-nek a tandíj olyan, mint szúnyognak a vér: a lételeme".
Vona Gábor felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy mutassa meg a Fidesz 2010-es választási programjában, hogy pontosan hol szerepelnek ezek a felsőoktatási intézkedések.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárról szólva a Jobbik elnöke kifejtette: az államtitkár nem jó gazdája a területnek, hanem "egy terminátor" és a Jobbik szerint nincs más lehetősége, minthogy lemondjon a posztjáról.
Hozzátette: semmilyen érdemi, vitaképes érve nincs a kormánynak arra, hogy amit most művel, az miért jó az országnak, a társadalomnak, vagy a felsőoktatásnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06