Felsőoktatási keretszámok
Az MSZP szolidáris a tiltakozó hallgatókkal
Az MSZP szolidáris a felsőoktatás feldúlása, a kevesebb férőhely és a magasabb tandíj ellen tiltakozó, tüntető hallgatókkal.
2012.12.10 17:03MTIAz ellenzéki pártelnök az MTI-nek hétfőn küldött közleményében arra is kitért, egyetértenek a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalásával és kiállnak a felsőoktatási intézmények autonómiája mellett.
A világban mindenütt a kormányok befektetésként tekintenek a felsőoktatásra. Az Orbán-kormány ezzel szemben Európa legmagasabb tandíját vezeti be, és ez az államilag finanszírozott férőhelyek brutális csökkentésével, valamint a hallgatók röghöz kötésével együtt beláthatatlan társadalmi következményekhez vezet - írta Mesterházy Attila.
Az MSZP elnöke szerint a kormány nem tud mit kezdeni a felsőoktatás finanszírozásával, csupán megszorításokra képes, emiatt már idén is 32 ezerrel csökkent a hallgatók száma, a Diákhitel 2-őt pedig mindössze négyezer ezer fiatal vette igénybe.
A szocialisták arra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "vonja vissza a felsőoktatást romboló tervét", és kezdjen egyeztetést az intézmények vezetőivel, a rektori konferenciával, valamint a hallgatói érdekképviseletekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06