Az MSZP eltörli a röghöz kötést
Mesterházy: kétszer győzzük le Orbánt, a regisztráción és a választáson
Az MSZP elnöke szerint kétszer fogják legyőzni Orbán Viktor miniszterelnököt; először a regisztráció idején, majd az országgyűlési választáson.
2012.12.09 11:52MTIMesterházy Attila vasárnap, az MTI-nek megküldött heti írásában úgy fogalmazott: "Orbánt a saját maga által tákolt szabályok se tarthatják hatalmon".
A pártelnök arról írt, hogy az MSZP, és remélhetően más ellenzéki pártok is annyi embert keresnek fel jövőre "amennyit csak bírnak", hogy elmondják: most az egyszer regisztrálni kell, "hogy választhassunk és véleményt mondhassunk arról, amit a Fidesz az országgal művel".
Mesterházy Attila szerint a választók előzetes regisztrációjára nincs szükség, bevezetése pedig semmivel sem magyarázható jogkorlátozást jelent. Úgy látja, a regisztrációval a kormány adminisztratív akadályokat állít a választópolgár és a választójog gyakorlása közé.
Az ellenzéki politikus írásában kitért arra is, véleménye szerint a kormány gyakorlatilag bevezette a tandíjat, ráadásul Európa legsúlyosabb tandíjterhét zúdította a fiatalok nyakába.
Kijelentette: ha az MSZP kormányra jut, el fogja törölni a röghöz kötést, a részösztöndíjat, valamint a Diákhitel 2-t, az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát pedig fokozatosan a 2011-es szintre emelik, és az első "bizonyítási év" alapján dőlne el, ki fizessen tandíjat, és ki kaphat ösztöndíjat.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: az MSZP nem változtat együttműködési politikáján
- Mesterházy: politikai válság van Magyarországon
- Önkormányzatok: Mesterházy szerint nem lehet visszatérni a 2010 előtti rendszerhez
- Mesterházy: minden családban legyen legalább egy kereső!
- Mesterházy: a bizonytalan, liberális szavazók megnyerése lehet az Együtt 2014 célja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


