Adócsalás, hűtlen kezelés miatt
Vádat emeltek a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ellen
Vádat emelt a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, különösen nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése miatt a Somogy Megyei Főügyészség.
2012.12.07 16:35MTIA nyomozás során a gyanúsított mellett 225 tanút hallgatott ki a nyomozó hatóság, továbbá beszerzett számos szakértői véleményt, okiratot is. A vádirat szerint a vádlott 2006-2009-ben valótlan tartalmú elszámolási okiratokat nyújtott be, és jogcímtől eltérően használt fel pénzügyi támogatásokat négy esetben is: több mint 39 millió forint, csaknem 19 millió forint, 64,5 millió forint, továbbá15,5 millió forint értékben.
A vádlott az ügyészség szerint 2005 és 2010 között olyanok részére engedélyezte az adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak. A járulékfizetési kötelezettség havonkénti bevallását és teljesítését elmulasztotta, így 6 millió forintnyi nyugdíjbiztosítási járulékkal, 2,4 millió forint egészségbiztosítási járulékkal és 705 ezer forint munkaadói járulékkal rövidítette meg az állami költségvetést.
A vádlott a vagyonkezelői kötelességeit megszegve 213,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy az egyházmegye által bérelt gondozóotthon bérleti díjához képest lényegesen magasabb összeg kifizetéséről rendelkezett a bérbeadó Fény Kft. részére.
Engedélyezte, hogy a cég helyett az egyházmegye fizesse ki a kft. jelentős összegű számláit, és azt is, hogy ne fizessen bérleti díjat a püspöki pincészet bérlője, sőt a felújítással és működtetéssel kapcsolatos költségek egy részét is az egyházmegye fizette meg. A számviteli szabályok megszegése miatt a vagyoni helyzet áttekintése és ellenőrzése a Pécsi Egyházmegyénél és a Gaudium Nostrum Alapítványnál is elmaradt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy W. Gyula, a pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatója ellen tettek vádemelési javaslatot.
Az alapfeljelentés mintegy harminc különböző vélt vagy valós visszaélést sorolt fel, ezeket további csaknem ötven cselekménnyel egészítették ki a nyomozás idején érkezett újabb feljelentések - írták a lezárult nyomozásról szóló rendőrségi beszámolóban. A nyomozást 2010 október végén rendelte a Baranya Megyei Főügyészség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság "a püspökséggel ápolt jó kapcsolatára" hivatkozva kérte kizárását a nyomozásból, így került az ügy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysághoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


