Bővül az állatkert
Lázár: a kormány támogatja a városligeti fejlesztéseket
A kormány kiemelten támogatja a városligeti fejlesztéseket, amelyek a következő uniós finanszírozási ciklusban elérhetik a 100 milliárd forintos nagyságrendet.
2012.12.06 12:18MTILázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár tájékoztatása szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert bővítését, a vidámparki terület reorganizációját, a múzeumi negyed megvalósítását és a klasszikus városligeti közparki funkciók újjáépítését is támogatja a kormány és további kezdeményezéseket is várnak. Hozzátette: Baán Lászlót a múzeumi negyed terveinek kidolgozása mellett azzal is megbízták, hogy tegyen javaslatot a liget fejlesztésére.
Az államtitkár kiemelte az állatkertnek az ökológiai egyensúly érdekében kifejtett szerepét, és jelezte: az intézmény figyelmeztet arra, hogy képesek legyünk megőrizni természeti örökségünket és felelősen gondozni azt. Komoly és bölcs döntésnek nevezte, hogy a vidámpark elköltözésével a mostani 11 hektáros állatkert 18 hektárosra bővül, így európai értelemben is versenyképes lesz.
Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester arról beszélt: a 100 éves állatkert a legpatinásabb intézmények sorába emelkedett, az elmúlt években szinte valamennyi műemléképüq1alete megújult, miközben különleges állatfajokkal bővült a gyűjtemény. Ismertette, hogy a főkapu műemléki rekonstrukciója 260 millió forint összköltségű beruházás volt, amelyből 140 millió forint az uniós támogatás, a fennmaradó forrás az intézmény önrésze.
Nemcsak az állatszobrokkal teli kapu újult meg, hanem a bejárat melletti burkolatok is, az épület déli szárnyában vendéglátóteret alakítottak ki, az alagsorban új kiszolgáló helyiségek vannak, az emeleten pedig a Városliget történetét bemutató kiállítás nyílt.
A városvezető azt is elmondta, hogy 2010 óta mintegy 2,5 milliárd forintnyi beruházás ért véget az intézményben, így a védett gyűjteményes kert fejlesztése, a Varázshegy és a geotermikus fűtési rendszer kiépítése. Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója úgy vélte: a támogatások jó helyre kerültek, az évi 1 millió látogató is ezt bizonyítja. Az oktatási, kulturális lehetőségek bővítése mellett nemcsak megőrizték a nemzeti örökséget, hanem gyarapították is. Az esemény végén bemutatták a most érkezett vörösmacskamedvét is, amely mostantól a kispandakifutón látogatható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


