Módosítaná a trafiktörvényt
Lázár: lottót és sorsjegyet is árulhassanak a dohányboltok!
Lottót és sorsjegyet is árulhassanak a dohányboltok-javasolja Lázár János.
2012.11.16 17:22MTILázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken kezdeményezte a szeptemberben elfogadott trafiktörvény módosítását. A jogszabály szerint állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak.
A törvény alapján dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni. Lázár János ezen változtatna. Indoklása szerin a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása - vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban - az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított.
A trafiktörvény egyébként nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja, hanem azt is, hogy amíg 18 éven aluli az üzletben tartózkodik, addig bárkinek dohányterméket adjanak el. A parlamentnek benyújtott módosító javaslatában Lázár János arra adna lehetőséget, hogy a trafikok sorsolásos játékokat - például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket áruljanak, valamint sportfogadásokat is lehetne ott kötni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


