Ettől nem javul semmi
LMP: pénzkidobás az E.ON-cégek megvásárlása
Az LMP olyan pénzkidobásnak tartja az E.ON Földgáz Trade és Földgáz Storage megvásárlását, amelyiktől nem javul az ország energiabiztonsága.
2012.12.04 13:43MTIAz Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke úgy fogalmazott, hogy miután a kormány "jókorát bukott" a Mol-részvénypakett megvásárlásán, most egy másik, bizonytalan kimenetelű energetikai kalandba vág bele.
Jávor Benedek, ellenzéki politikus szerint nem lehet kategorikusan elutasítani az állami tulajdonszerzést a stratégiailag fontos területeteken, ám az E.ON-csomag megvásárlása több kérdést is felvet. Ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy nem ismert a pontos vételár, várhatóan 200 milliárd forint körüli összeget kell majd fizetni a két vállalatért. Arra is felhívja a figyelmet, hogy 2006-tól, amióta a földgáztározók az E.ON birtokában vannak, a tulajdonos kiléte egyetlen helyzetben sem befolyásolta a gázellátás folyamatosságát.
A tranzakcióra szánt összeg elegendő lenne arra, hogy az állam - 30 százalékos támogatási rátát feltételezve - 380 ezer háztartásban segítse elő a hőszigetelést és nyílászárócserét, magyar munkahelyek tízezreit létrehozva - közlölte. Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


