Nem tudta bizonyítani állításait
Helyreigazításra kötelezte a bíróság a Magyar Nemzetet Gyurcsánnyal szemben
Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön, jogerős ítéletében a Magyar Nemzetet az április 30-án, Gyurcsány Ferenc plagizált című cikkével kapcsolatban.
2012.11.29 18:14MTIAz egykori miniszterelnök pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) erről közleményben tájékoztatta az MTI-t, amelyben azt írta: a bíróság minden tartalmi részben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet, miután a lap az állítást nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. A DK közölte azt is: az ítélőtábla nem fogadta el a lap jogi képviselőjének álláspontját, miszerint csupán véleményről, és nem tényállításról volt szó.
"Gyurcsány Ferenc ügyvédje azzal érvelt, hogy bebizonyosodott: a volt miniszterelnök minden feltételnek eleget tett ahhoz, hogy diplomáját megkaphassa" - tartalmazza a közlemény. Karas Mónika, a Magyar Nemzet jogi képviselője ugyanakkor azt közölte az MTI-vel: az elsőfokú döntéssel kapcsolatban sikeres volt a lap fellebbezése abban a tekintetben, hogy a valóságot közölték akkor, amikor azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc évfolyamából egyedül a volt miniszterelnök szakdolgozata tűnt el.
A jogi képviselő elmondta azt is: Gyurcsány Ferenc nyolc pontban kért helyreigazítást, ebből az elsőfokú bíróság kettő, a másodfokú pedig egy pontot fogadott el. Közölte: a bíróság kimondta, hogy valós volt az az állítás, miszerint Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának címe megegyezik volt sógorának négy évvel korábban készült szakdolgozatának címével. Azt is valósnak ítélte a bíróság, hogy a szakdolgozat bírálatában megemlített oldalszámokkal azonos oldalszámokon Rozs Szabolcs dolgozatában azonos tartalom szerepel.
Ebből azonban az ítélőtábla szerint nem vonható le az a következtetés, hogy Gyurcsány Ferenc plagizált. A két dolgozat jelentős részének azonosságát kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, mivel Gyurcsány Ferenc dolgozata nincs meg.
A lap nyolc napon belül közzéteszi a helyreigazítást - tette hozzá. Karas Mónika arról is beszámolt, hogy a héten a témában, két másik cikkel kapcsolatban is jogerős döntés született a felek között, mindkettőt a Magyar Nemzet nyerte. Egy május 10-én, Felvételi nélkül tanult Gyurcsány című cikkel kapcsolatban, valamint egy május 16-án, Plágiumgyanú - nem tisztázták Gyurcsányt című írás esetében sem az első, sem a másodfok nem állapított meg helyreigazítási kötelezettséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


